Könyvpiaci kesergő?

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Előző, 161/2017. számunkban a Print & Publishing vitaindító cikket közölt arról, hogyan érintheti a nyomdai szolgáltatókat az újabb könyvpiaci megrázkódtatás. Hogyan tudják  segíteni  egymás  munkáját a nyomdaipar, a könyvkiadók és a terjesztők. A könyvpiac minden szereplője tudta, hogy a 2015-ös megrázkódtatás „rendezése” csak vihar előtti csend, elodázása a valódi megoldásnak. Üzletileg az „Alexandra modell” tarthatatlan, a lufi kipukkan. Megtörtént. Lépni kell. De ki mit tehet, ki mire lehet képes? Ennek okán foglalja össze gondolatait Dr. Horváth Csaba, a Nyomda- és Papíripari Szövetség elnöke.

Bár a könyv – mint nyomdatermék – mára már korántsem meghatározó a nyomdaipar teljesítményében, szimbolikus értéke még mindig erős. Évszázadokon keresztül a kultúra legfontosabb hordozója volt. E tekintetben még ma is nagy érték, az elektronikus kommunikáció erőteljes térhódítása ellenére is. Tekinthetnénk
akár nemzeti kincsnek. Mint ahogy az is.
Meglepődve tapasztaltam tavaly Dél-Koreában, hogy az IT-forradalom egyik hajtómotorjának tekintett országban milyen nagy becsülete és tisztelete van a nyomtatott kommunikációnak, ezen belül is a könyvnek. Ott az állam, a kormányzat irányított intézkedéseivel jelentős támogatást biztosít ahhoz, hogy ez a szektor erős maradjon.
Nálunk a rendszerváltást követően jól láthatóan nem így alakult a fejlődés, ami sok tekintetben érthető is. A szabad gondolatnyilvánítás okozta elvárás távol tartotta a kormányokat ettől a szektortól. Ami fejlődés és átalakulás történt, az mind piaci alapú volt. Bizonyos tekintetben magyar megoldás, a tőkehiányos.
A kiadói világ sokszereplőssé vált, gazdag kínálattal, de gyenge gazdasági potenciállal. Az őket kiszolgáló nyomdai kör is „kínálati piacot” hozott létre a könyvtermelésben.
A könyvkereskedelemben azonban monopolisztikus törekvések indultak, és létrejött a terület több mit 85%-át birtokló triász. Ennek egyik oszlopa dőlt most ki.
És mi történik?
Az állva maradó óriások rávetve magukat az Alexandra romjaiból kiválogatható csemegékre, tovább erősödnek. Még kiszolgáltatottabbá és még sérülékenyebbé téve az ellátási láncban őket kiszolgáló szereplőket.
A szövetségünket leginkább ez aggasztja. Ez az egyre torzabb ellátási lánc a könyvpiac területén.
Az Alexandra csoport bukása okán fellépő veszteségek és nehézségek elsőként a kiadói világra (benne az író, alkotó értelmiségre) terhelődnek, ahonnan tovább megy a hullám a nyomdák felé. Nekik már nem sok marad.
Ahogy a P&P főszerkesztője az előző számban írt remek összefoglalójában rámutat, azoknak a nyomdáknak, akik a könyvpiacban meghatározó szereplők, nincs tovább. A szakadék szélén állnak. Ha képesek túlélni, akkor óvatosabbak lesznek, keményebb üzleti feltételek szabásával   csökkentik   a   részarányukat a könyvek előállításában. A kiadóknak „Kína” marad. De oda előre fizetni meg nem lesz tőkéjük. Róka fogta csuka.
A könyvkereskedelemből befolyó összegek, így az egész ellátási lánc nyereségének nagyobb része, a piacot jelenleg uraló Líra és Libri cégekhez kerül. Ők a saját kiadóikat  támogatva,  tovább  növelhetik is részesedésüket.
Ezek a piac törvényei.
De jó-e ez a társadalom egészének? Még kevesebb és drágább könyv, korlátozottabb kínálattal.
Úgy gondoltuk és gondoljuk, hogy a folyamatok ilyen alakulása már a kulturális kormányzat felelősségébe is tartozik.
Ezért  fordultunk  a  Magyar  Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésével közösen  –  saját  kapcsolatainkon  keresztül önállóan is – a kormányzathoz, hogy tegyen segítő lépéseket a helyzet megoldására. Sajnos ők – bár értik a helyzetet – egyelőre nem kívánnak beavatkozni.
Maradnak tovább a történések. Merre?

Share

Kiegészítő információk