Régi és mai budapesti városképek tárlata, 1923

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Több mint kétszáz lapnyi rézkarc, fa- és rézmetszet, ceruzarajz, akvarell festmény kőnyomatos kivitelű képét vonultatta fel elsőként a Szépművészeti Múzeum grafikai osztályán: Pest, Buda, Óbuda városai Budapestté egyesülésük jubiláris jellegű félszázadik évfordulójára rendezett 1923. évi kiállításán.

A 18. század utolsó évtizedeiben Pest az ország gazdaságilag legjelentősebb városává, Buda pedig az adminisztráció központjává fejlődött 1873-ban, amikor Óbudával együtt Budapestté egyesültek. Az ez alkalomból rendezett nagy érdeklődésű tárlaton régi budai, pesti részleteket ábrázoló, s más művek művészi művek litografált nyomatait láthatta a nagyérdemű látogató. A kiállítás legrégibb képe a Schedel Világkrónikájának 1493-ból való, Budát ábrázoló fametszete. Majd néhány rézmetszet és rézkarc az 1868 körüli időkből, amikor Budavára a töröktől való visszafoglalása révén az európai közérdeklődés tárgya lett. A többi grafikus  mű  már a 19. századból való. Petrich András, Alt Jakob és Rauschmann rajzai után a század elején készült kőnyomatokon és rézkarcokon már kezd kibontakozni a város mostani formája. Alt Jakob a litográfiák alapjául szolgáló festményeit F.J. Sandmann litografálta, rajzolta kőre.

Az 1840-es évekbeli városképeket Rudolf Alt nagyszámú festménye örökítette meg. A művész 1812-ben született Ausztriában. A bécsi művészeti iskola egy legjobb nevű mestere, sok időt töltött Magyarországon is, és nagy tömegét készítette 1845-től a precíz és szép pestvárosi és budai rajzoknak, festményeknek. Ezek egy részét Bécsben sokszorosították acélmetszéssel, más része Watzel pesti litográfiájában került reprodukcióra. Rudolf Alt legtöbb műve eredeti ceruzaképben vagy akvarellben maradt meg. Műveiből 32 lapos kőnyomatú album Buda-Pest címmel jelent meg 1845-ben. Litográfia F.J. Sandmann.

Rudolf Alt  igen nagy időt élt, 82 éves korában 1905-ben halt meg, szeretettől és köztisztelettől övezve.

A feltűnő érdeklődésű tárlaton több jeles hazai művész munkái szerepeltek. Barabás Miklós (1810–1898) a maga művészi ifjúságában a kor legkedveltebb arcképfestője volt. Magyarországon a század közepe táján a legtöbb nevezetes embert ő festette meg, avagy legalább litográfiás rajzot készített. Így e technikában Petőfi egyetlen megbízható arcképét is neki köszönhetjük. Az árvízi hős, Wesselényi Miklós báró jól sikerült litográfiai arcképét és több híres színésznő képmását, továbbá a Lánchíd építői, a két Clark portréit is láthatták a kiállításon.

A tárlaton felvonultak Szathmári Pap Károly arcképei és Kuwasseg J. városképei az 1840-es árvízről. Kiss Bálint Egressy Gáborról 1839-ben festett olajfestéses arcképével volt jelen a kiállításon. Széchenyi István és családja képeit Pesky Ede rajzolta meg és Rohn és Grund litografálta. Ujházy Ferencnek egy kiválóan érdekes tusrajza szerepelt az új grafikai tárlaton. Kelety Gusztáv a Hármashatárhegyet és a Csillagvölgyet festette meg ceruzával kombinált akvarellben.

 

 

 

 

A sokoldalú nagy művész, Székely Bertalantól néhány tempera volt látható, jobbára freskóképekhez készült előtanulmányok. Hasonló freskótanulmányokkal vett részt a tárlaton Lotz Károly. Nagyon sokan álltak Zádor István remek fény- és árnyékfelosztású rézkarcai előtt, de kijutott az érdeklődésből Baranski E. László ilyen technikájú munkáinak is. A fentiek mellett Bosznay István, Wagner Géza, Kimnach László, Háry Gyula, Tikáts Adolf újabb keletű vízfestményekkel, Boemm Ritta, Beron Gyula ceruzarajzokkal és rézkarccal voltak  képviselve.  Ami  azt  bizonyítja,  hogy a grafika nem csupán elméletben, hanem gyakorlatilag is kivívta magának a teljes egyenjogúságot a képzőművészetek egyéb ágazataival, és ezzel a nyomtatás nemes mesterségét is színesítette.

                                                             Gécs Béla

Rudolf Alt osztrák festőművész látképe a Lánchídról

 

Share

Kiegészítő információk