Még lehet jelentkezni a Design Hét Budapest programsorozatra

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Október 6. és 15. között ismét megrendezésre kerül a Design Hét Budapest, melynek középpontjában a pályakezdés, és a kis- és középvállalkozások állnak. Díszvendégként a Dán Királyságot köszönti a fesztivál, ahol a nemzeti össztermék mintegy tizedét innovatív, a dizájnt a kezdetektől stratégiai szinten alkalmazó kreatívipari vállalkozások állítják elő.

A Design Hét Budapest 2004 óta a designszcéna legfontosabb seregszemléje. Idén már több, mint száz eseményt magában foglaló, tíznapos eseménysorozat lesz, mely a design gazdasági jelentőségén túl annak társadalmi hasznosságára is felhívja a figyelmet.

Állandó programok

A hagyományokat követve idén is a Design Hét Budapest keretein belül adják át ünnepélyesen a Magyar Formatervezési Díjat és a Design Management Díjat. A legkiemelkedőbb alkotásokat és sikeres, példaértékű szervezeteket kiállítás keretében mutatják be. 2017-ben is megrendezik az évek óta sikeres, állandó programokat: lesznek Design Túrák, a designerek és befektetők egymásra találását segítő workshopok, valamint a tervezői mindennapokba betekintést engedő Nyitott Stúdiók.

A csatlakozásra a korábbi évekhez hasonlóan idén is bárkinek lehetősége van, a szervezők június 16-ig várják a programjavaslatokat (részvételi feltételek a www.designhet.hu oldalon találhatók).

Az idei mottó: START

A globális piac elérésével, valamint a tömegkommunikáció és az internetes kereskedelem ugrásszerű fejlődésével hatalmas lehetőségek nyíltak meg a designerek előtt. A jól képzett, szakmailag felkészült, a változó kihívásokra rugalmasan reagálni képes, és a tervezés során a gazdaságosságtól az esztétikumig számos szempontot figyelembe vevő designerek munkájára világszerte egyre több szektor tart igényt – a bútoripartól a belsőépítészetig, a reklámszakmától az online felületek tervezéséig. Az elvárásoknak megfelelni tudó, pályakezdő designereknek, startupoknak, induló kis- és középvállalkozásoknak tehát minden korábbinál több esélye és lehetősége van arra, hogy szorgalmukat siker koronázza.

Díszvendég: Dánia

Dánia az Egyesült Nemzetek Szervezete által kezdeményezett felmérésben 2016-ban is elnyerte “a világ legboldogabb országa” elismerést. A siker titkaként gyakran a különleges dán életérzést, a ‘hygge’-t emlegetik, mely egyfajta otthonosságot, nyugodt és csendes derűt jelez, mely az elmúlt években szemléletformáló fogalommá vált. A valódi értékeket középpontba helyező, a hagyományokat tiszteletben tartó, az élet apró örömeit hangsúlyozó ‘hygge’ a design világától sem áll távol: a dán exporttermékek jelentős százalékát kitevő designdarabok esetében például elsődleges fontosságú a tartósság, időtállóság és a racionális anyaghasználat. Napjainkban Dánia kreatívipara a nemzeti össztermék mintegy 10%-át teszi ki, ennek jelentős részét a bútoripar és a divattermékek biztosítják. Az évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendő dán design sikerének titka ugyanakkor a józan és praktikus gondolkodásmód mellett azon innovatív szemlélet, melynek jegyében a design már a kezdetektől meghatározó szerepet játszik a vállalkozások életében.
További információ: designhet.hu, facebook.com/budapestdesignweek

Design Hét Budapest / Budapest Design Week fényképe.

Design Hét Budapest / Budapest Design Week fényképe.

Share

Kiegészítő információk