Design Hét Budapest: Nyitott Stúdiók programja

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Az október 6–15-igtartó Design Hét Budapest rendezvénysorozat egyik leginkább közönségcsalogató programpontja a Nyitott Stúdiók bemutatója. A tizenhét kiválasztott műhely látogatói betekintést nyerhetnek a tervezési és gyakran a gyártási folyamatokba is, valamint saját szemükkel láthatják, hogy a designerek és designstúdiók évről évre egyre felkészültebben várják az érdeklődőket.

2017-ben már tizenhétnyitott stúdió kerül a Design Hét Budapest programtárába.Az olyan klasszikus területek, mint a formatervezés, a grafika, a ruhatervezés vagy a belsőépítészet mellett a service design, az interaktív design, a food design, a social design és még számos más területről is találhatnak maguknak felfedeznivalót az érdeklődők.

„A Design Hét Budapest szervezőiként minden évben arra inspiráljuk a Nyitott Stúdiók programhoz kapcsolódó műhelyeket, hogy ne csakmegnyissák alkotói terüket a közönség számára, hanem egyedi programmal, az odalátogatók aktív bevonásával mutassák meg alkalmazott gyakorlati módszereiketés alkotói hitvallásukat” – mondja Osvárt Judit, a Design Hét Budapest projektvezetője.

A Nyitott Stúdiók program keretében bepillantást lehet nyerni a BORD Építész Stúdióazon tervei közé, amelyek egyelőre csak „a fiókban” vannak, de korántsem csak a fióknak készültek.Ugyancsak építészetről, azon belül pedig vendéglátóipari belső terek tervezésérőlbeszélnek majd a 81font Architecture& Design munkatársai.Egyedi programmal készülnek a fainstallációikról elhíresültHello Woodnál, valamint a sok feltörekvő tervezőt közösségi irodáiban tömörítő Kortárs Építészeti Központbanis. A nehezebb, ipari műveletek iránt érdeklődők megnézhetik a belső terek és installációk tervezésével foglalkozóIndustreal gyárudvarán a NEUGA csapatával közös autó- és motorkiállításukat, illetve motorépítő bemutatójukat.A iamart(ejtsd: jamart)Cementlap Manufaktúránálpedig a gyönyörű mozaiklapok, cement burkolólapok gyártását lehet végigkísérni. Szerszámok és gépek zaja fogadja majd a FabLab látogatóit is, ahol 3D-printerek és CNC-marógépek egyszerre alkotják meg a tervezett formákat. De közvetlen élményeket szerezhetnek a látogatók a service designban és általában a lebilincselő workshopok szervezésébenkülönösen élenjáró Cellux Csoportnál is.

Akit érdekel a papíráruk és írószerekkészítésének folyamata, az a DOTforYou-nál megnézheti egyedi noteszeik hagyományos kézműves módszerekkel való megalkotásának egyes fázisait, a VLMI Produktívnálpedig többek között a könyvkötés csodálatos világába pillanthat bele.

Idén több olyan műhely islátogatható, amely újrahasznosítással foglalkozik, így azérdeklődők többek között a Printánál vagy a PaperUp!-nális betekinthetnek a recycling designtudatos folyamatába. Nem hulladékkal dolgozik, mégis újszerű felhasználási mód a célja Rejka Erikának, aki saját műhelyében azt mutatja be, mi minden készülhet kerámiából a már ismert tárgyakon kívül is.

Az öltözködési kultúra iránt érdeklődők is találnak maguknak alkalmas szakmai idegenvezetőt. Akelet-európai identitást hangsúlyozó, utcai ruházatot tervezőOST-nél, amultibrand bolti kínálat összeállításában jártasLuckyShepherdnél, a baba- és gyermekruháktervezéséről és igényes kivitelezéséről ismert Pici and the City-nél vagy a minimalista táskáina nyári vízpartot idézőHidasi Zsófi műhelyébenvárják az érdeklődőket interaktív szakmai bemutatókkal.

„A Nyitott Stúdiók résztvevőit és az általuk felkínált programokat, de akár az egész hét rendezvényeit áttekintve megállapíthatjuk, hogy egyre tudatosabban illesztik a designszcéna személyiségei és a márkák képviselői éves terveik közé a Design Héten való szereplés lehetőségét” – mondja dr. Łuszcz Viktor, a Design Hét Budapest rendezvénysorozatát finanszírozó és védnöklőSzellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.Hozzáteszi: „Jól érzékelhető tendencia, hogy míg évekkel ezelőtt elsősorban egyedi alkotók vagy tervezői csoportok, művészek jelentkeztek a Nyitott Stúdiók rendezvényre, ma már egyre több a nyereségorientált vállalkozás, a konkrét üzleti projekt a bemutatkozók között, és kifejezetten a vállalkozás termékéhez, tevékenységéhez, jövőbeni céljaihoz koherensen illeszkedő programot vezetnek elő a Design Hét Budapest keretében.” A stúdiók nemcsak programmal, hanem marketingkommunikációs eszközökkel, így céges brosúrával, szórólappal is várják a látogatókat, és nem félnek bemutatni új termékeiket, vagy az érdeklődők bevonásával tesztelni újabb elképzeléseiket.

Az összes csatlakozó stúdió végigjárása alapos tervezéssel nem kilátástalan vállalkozás. A szervezők a szeptember 20-tól a város több száz pontján elérhető, összesen húszezer példányban terjesztett programfüzet mellett a Design Hét Budapest honlapján is feltüntetik a Nyitott Stúdiókprogramban részt vevő minden egyes műhelynél, hogy pontosan mikor látogatható, és milyen meglepetéssel várja közönségét. Érdemes jó előre átnézni, hogy melyik alkotó bemutatójátválasztjuk, hiszen nem ritkán előzetes regisztrációhoz kötött a programok látogatása, lévén valódi műhelyek nyitják meg kapuikat, aholaz eszközöket működés közben, biztonságos körülmények között lehet megtekinteni.

Share

Kiegészítő információk