Megszűnik a nyomtatott vasúti menetrend

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

A most használatos, három hét múlva lejáró menetrendkönyv az utolsó, a 2018-ast már nem nyomtatja ki a MÁV, de mindenki letöltheti magának pdf-ben.

A MÁV a fonodo.hu  érdeklődésére megerősítette, hogy 2018-ra már nem nyomtatják ki. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hozzájárult a nyomtatott menetrendkönyvek megszüntetéséhez a 2017/2018. évi menetrendi évtől, az már nem jelenik meg.

Egy 2014-ben végzett utaselégedettségi vizsgálat szerint az utazók mindössze 1,5 százaléka tájékozódik már csak a menetrendkönyvből. A nemzetközi tendencia is ennek megfelelő: a Német Vasút 2008/2009-ben, az Osztrák Vasút 2011/2012-ben szüntette meg a nyomtatott menetrendkönyvet.

A menetrendkönyvek szerepét az elektronikus utastájékoztató csatornák mellett a jelenleginél hangsúlyosabban és szélesebb körben megjelenő vonali menetrendek veszik át. Továbbra is biztosított lesz a vasúti menetrend belföldi közszolgáltatási tartalmának naprakész elérhetősége és letölthetősége az Elvirában és a MÁV-csoport honlapján.

A belföldi és a hagyományos külföldi menetrendet pótló, az egyes vonatok adatait mutató táblázatok itt találhatóak. A mobiltelefonokon pedig a nemsokára már a jegyvételi lehetőséget is tartalmazó Vonatinfó aplikáció tartalmaz menetrendet.

 vasút gyorsvasút kisvasút magazin menetrend NFM

 

 Mi a helyzet Európában?

Egyre több helyen szűnik meg a klasszikus vasúti menetrendkönyv – a hagyományos kiadvány helyét ugyanis mindinkább az elektronikus utastájékoztatás veszi át, a papír alapú dokumentumot lassan már csak hivatalból kapják a felhasználók vagy gyűjtők veszik meg a példányokat.

/forrás: regionalbahn.hu/

Svájcból a 2016/2017-es menetrendi évadra adtak ki utoljára országos, nyomtatott menetrendkönyvet. A következő évadra a közlekedési szolgáltatók már nem terveznek ilyet, azt mondják ugyanis, hogy nem éri meg a kiadvány előállítása és a veszteséges előállítást a szövetségi kormányzat sem támogatja.
A fénypontján félmilliós példányszámot is elérő országos menetrendkönyvből ma már csak a korábbi töredéke fogy: évente mintegy huszonötezer példányról van szó. Azt nem közölték, hogy ebből ténylegesen mennyi kerül kereskedelmi forgalomba és ezáltal eladásra és hány kötet kerül a szolgáltatókhoz azért, mert menetrendkönyvvel el kell látni bizonyos feladatokat ellátó munkatársakat.

Egy oldal a svájci menetrendből, illetve itt már annak online változatából, a Fahrplanfelder oldaláról. A könyv tartalma hasonló, olvasása sem nehéz, viszont az interneten mindig a legfrissebb változat érhető el
(forrás: Fahrplanfelder)

A Bundesamt für Verkehr (BaV, Szövetségi Közlekedési Hatóság) elvárása szerint a menetrendkönyvek előállítása nem lehet veszteséges, de legalábbis abba nem száll be a szövetségi állam, a cégeknek maguknak kell állni a költségeket, amit viszont láthatóan nem vállalnak. A háromkötetes kiadvány ára jelenleg 16 frank (hozzávetőleg 4500 forint).
A BaV közölte azt is, hogy a menetrendkönyv tartalma természetesen a jövőben is elérhető le a www.fahrplanfelder.ch oldalon és a regionális gyűjtemények – melyeket egy adott térség vagy kanton is finanszíroz sok esetben –, valamint a városközi közlekedés menetrendi kivonatai (Städteverbindungen) továbbra is megmaradnak papír alapon.

A 2015/2016-os évad három kötete: felül a vasúti és kötélpályás menetrend; a további kettő pedig a buszok menetrendje. Két és fél kilónyi papírt kaphatunk még idén is 16 frankért
(forrás: Tages-Anzeiger)
Svájc nem az egyetlen és főleg nem az első ország, amelyik búcsút int a nyomtatott vasúti menetrendkönyvnek. A DB AG legutóbb a 2008/2009-es menetrendi évadban adott ki papír alapú, országos menetrendkönyvet. Azóta a menetrendi mezők csak a kursbuch.bahn.de oldalról tölthetők le, illetve különféle vonali menetrendek vagy regionális, hálózati kiadványok formájában érhetők el papíralapon.
A legutóbbi visszakozás Berlint érintette: a 2016/2017-es menetrendi időszakra az S-Bahn-hálózatra nem készült külön, nyomtatott menetrendi füzet, mert egyszerűen nem keresték már előzőleg sem az utasok a kiadványt, amely korábban ingyenes volt, de legutóbb már 1 euróért kínálta a DB AG.

Szomszédunkban, Ausztriában 2012-ben jelent meg az utolsó menetrendkönyv, a következő menetrend már csak online került az utasok elé. Itt azonban nem csak gazdasági okok vezettek a könyv megszűnéséhez: piacfelügyeleti eljárásban kötelezték az ÖBB-t arra, hogy a Westbahn GmbH vonatainak adataival együtt árulhatja csak a könyvet, ám az ÖBB inkább visszakozott és azóta sem adnak ki újabb, nyomtatott országos menetrendkönyvet.

Európa keleti felén még egyelőre maradnak a polcokon a menetrendkönyvek, bár meglehetősen nehéz hozzáférni. Ráadásul az országos kiadványok sokszor meglehetősen soványak és érvénytartamukon belül is sokszor kell módosítani őket a különböző változások miatt. A legnagyobb forgalmat talán még Csehországban lehet a menetrendkönyvvel elérni: itt 99 korona az országos kiadás, 30-40 koronáért pedig régiós menetrendkönyvet lehet vásárolni.
 
Az aktuális cseh menetrendkönyv címlapja és egy regionális kiadvány megjelenése
(forrás: vlaky.net)
 
A MÁV-START menetrendkönyve kapcsán megkérdeztük a sajtókapcsolatokért felelős szervezetet is. A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától kapott tájékoztatás szerint a legutóbbi kiadásból 16100 darab menetrendkönyv készült, ebből 6370 darabot eladásra, 9730 darabot pedig szolgálati célra használnak a vasútnál. Hasonló nagyságrendben készült az előző évi menetrendkönyv, amelynek eladási készlete teljesen elfogyott és hasonló trendekre számítanak idén is.
Megkérdeztük a sajtókapcsolatokért felelős munkatársakat a menetrendkönyv jövőjéről is: válaszukból kiderült, hogy a 2017/2018-as évadra már nem tervezik a nyomtatott menetrendkönyv kiadását, a mostani tartalom viszont elérhető lesz továbbra is a vasúttársaság honlapján. A döntés hátterében az áll, hogy a menetrendkönyv iránti kereslet 2010 óta jelentősen, mintegy a felére esett vissza a korábbiakhoz képest, ráadásul az utasoknak csak alig másfél százaléka tájékozódott a menetrendkönyvből egy 2014-es felmérésük szerint, az utazók nagy többsége a interneten, illetve kisebb részük telefonon vagy személyesen tájékozódik a menetrendről.
A nyomtatott menetrend költségeit tekintve hosszú távon tehát nem éri meg a papír alapú menetrendkönyv kiadása – idén csak a nyomdaköltség példányonként 385 forint volt ÁFA nélkül! Hozzátették azt is: a nyomtatott példányok az utasok számára nehezen módosíthatók, az évközi tervezett módosítások (és ahogy később látjuk: a rövidebb távú vágányzári változások) áttekintése és átvezetése komoly feladat elé állítja a szakértőket is, hát még a „civil” utast. A mindenkori menetrendkönyv „kimódosított” változata pedig amúgy is elérhető a MÁV-csoport honlapján.
Menetrendi hirdetmények Pilicsabán – vajon ki tudja olvasni még őket?
(fotó: Halász Péter)
 
A menetrendkönyvek kapcsán a médiában sokszor citált indok maximálisan helytállónak tekinthető: megváltoztak a médiafogyasztási szokások. Az utasok a gyors, pontos és valós idejű tájékoztatásra vágynak elsősorban, utazásokat pedig a kezdőpont és az úticél megadásával terveztetik általában. Ezeket pedig megfelelő kényelmi megoldásokkal kínálják az internetes felületek. Ráadásul a vágányzári hirdetmények is nehezítik a papír alapú tájékozódást és ez bár látszólag magyar problémának tűnik, közel sincs így: Európa szinte valamennyi országában így vagy úgy, de eltérő módon és alkalmasint eltérő felületen jelenik meg a vágányzári hirdetmény a menetrend(könyv) tartalmához képest.

Kimódosított menetrendkönyv – az átlagutas nem teszi meg, aki igen, annak pedig hivatása miatt muszáj átvezetni a pótlékokat. Áttekinthetetlen lesz a végeredmény, online viszont mindig elérhető az aktuális tartalom
(fotó: Halász Péter)
 
Ezzel összefüggésben az is látszik, hogy az utasok többsége ma már nem tud „menetrendet olvasni”, a közlekedési jelek, jelmagyarázatok érthetetlenek számukra, az olyan fogalmak, mint mondjuk „a hét első munkanapját megelőző nap” vagy éppen a szabad- és munkaszünetes napok közötti különbségek teljességgel ismeretlenek ma már. Korábban az iskolákban még a tananyag része is volt a vasúti menetrend olvasása, ma már ez nincs így, egyértelműen jelezve, hogy a nyomtatott menetrendkönyvek ideje lejárt.
Share

Kiegészítő információk